Az egész országban minden megyei és fővárosi kormányhivatal, valamint a szakigazgatási szervek és a járási hivatalok nyitott kapukkal várják az érdeklődőket 2013. november 28-án. Ez alkalomból a rajzverseny mellett a 7. osztályos tanulóknak versenyeket szerveztek Kunhegyesen.
Rajzverseny eredményei:
II. hely: Ardai Nikoletta 8. osztályos tanuló
III. hely: Négyesi Nóra 8. osztályos tanuló
Különdíj: Duba Abita 7.a osztályos tanuló
Martfű, Jászkun Világ Gyermek és Ifjúsági Művészeti szemle 2013.
Nívódíj:
Rocsa Gergely 8. osztályos tanuló
Somogyi Gréta 7.a osztályos tanuló
Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítő pedagógusnak: Nagyné Smányi Hedvig.
Kedves Szülők! Kedves leendő Elsősök!
A Kunhegyesi Református Általános Iskolában november hónaptól kezdődnek a szöszmötölő foglalkozások. Az első alkalommal lehetőség nyílik az iskola megtekintésére, majd a közös tevékenység keretében az egymással való ismerkedésre is.
A foglalkozások a témához kapcsolódóan kézügyességet, beszédkészséget, mozgást fejlesztő tevékenységből állnak.
1. Foglalkozás 2013. november 13. 15 óra
Téma:
Kedves leendő első osztályosok!
2013.november 13.-án szerdán, 15:00 órai kezdettel szeretettel várunk bennetek és szüleiteket a Kunhegyesi Református Általános Iskola első őszi szöszmötölő foglalkozására.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Tanító nénik
Református Iskolák XVII. Országos Tanulmányi Versenyén vettünk részt Debrecenben október 25-én. 35 tagintézmény 456 diákja mérte össze tudását, rátermettségét különböző tantárgyak területén. A mi iskolánk is jelen volt a versenyen és nagyon szép eredményekkel tértek haza tanulóink és felkészítő tanáraik.
Oldalak
